Amikor Illyés Gyula megírta az “Egy mondat a zsarnokságról” c. versét, nem jelenhetett meg, a politikai viszonyok nem engedték. A politikai helyzet változásával, röviden 1956. november 2-án, majd jóval később, az ún. rendszerváltozás után “szabad” szellemi termék lett. Manapság olvashatja bárki, sőt az iskolákban is tanítják. Lám, ilyen (volt) az elnyomorító kommunizmus. Nem ez teszi azonban halhatatlanná, hanem univerzális (kortól független) emberi üzenete. A kommunista Illyés nem volt (bizonyára) vallásos, de amit megélt, és amiről tudósít, bibliai magaslatokba emelkedik. Nemcsak azt kell kérdeznünk ugyanis, honnan jön a “zsarnokság”, hanem egyáltalán honnan jön az embereket megnyomorító erő, a “gonosz” (sátán). Illyés nem politikai választ ad erre, hanem egy látszólagosan “tautologikust”. A “lényeg” a “jelenség” mögött van. Vegyük pl. azt a talán nem várt (és nehezen is értelmezhető) megnyilatkozást, amikor Jézus a köréje gyűlteknek a következőt mondja: “Azt gondoljátok talán: azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek: nem, hanem széthúzást. Mert mostantól fogva ha öten lesznek egy házban, meghasonlanak, hárman kettő ellen, és ketten három ellen. Meghasonlik az apa a fiával és a fiú az apjával; az anya a lányával és a lány az anyjával; az anyós a menyével és a meny az anyósával” (Lk 12,51-53). Itt tartunk ma (is), a meghasonlottság állapotában, a zsarnokság (“gonosz”) nyűgében. Ezen a ponton találkozik véleményem szerint Illyés emberi tapasztalata a Biblia mély emberismeretével: mindkettő pontosan ismeri, hogy milyen is az Istentől elfordult világ. A Corona-őrület ennek a létontológia helyzetnek egy újabb (nagyon is intenzív) állomása. Idézzük azonban a költőt, ahogy egyre lényegibb, személyesebb, drámaibb lesz a földi pokol leírása:
“s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,
bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
fiad neki nemzed,
hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;
vakondként napsütésben,
így járunk vaksötétben,
s feszengünk kamarában,
akár a Szaharában;
mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
e dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,
mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.”