kükec

Ne legyünk naívak, botrányok (megdöbbentő bűntettek) mindig is voltak, és gondolom mindig is lesznek. Mivel a “bűn” (rossz útra tévedés) hozzátartozik a “romlott” emberi természethez. Mindez nem jelenti, hogy el kell fogadnunk a dolgot mint valami “normálisat”. Harcolnunk kell ellene kívül és belül is. A “posztcovid-helyzet” azonban nem egyszerű “botrány-utáni-állapot”, hanem valami nagyon sajátos, metafizikailag átvilágított alaphelyzet. Nem egyszerűen a rengeteg (napfényre tolult) botrány matematikai összege (akcidencia), hanem az “emberi” eltűnésének képlete (szubsztancia). Lehet ugyanis megpróbálni az emberre eröltetni sok mindent, akár (nagyon) káros (bűnös) dolgok halmazát is, de amikor az ember maga beletörődik (beleegyezik) mindebbe, elveszti az emberi voltát, feladja magasabb rendeltetését, eladja lelkét az ördögnek. Ez történt a coviddal jelölt botrányhelyzetben nem szórványosan, hanem elképzelhetetlen mértékben, tömegesen. Ez lenne a “történet” vége? “A történet a korrupt időn alapul” – írja Hamvas Béla. A korrupció pedig megsemmisíti magát, mert megsemmisítette az embert: A már jó ideje Isten nélküli ember, akiből mára ember nélküli “ember” (manipulált anyag) lett. Vajúdó, apokaliptikus időben járunk.

Mi lenne “út” (megközelítés) és “cél” (eredmény) viszonya, és mit árul el rólunk, hogy mindezt hogyan látjuk? Minden út egy (vagy több?) célhoz vezet, és minden célnak van egy (vagy több?) megközelítése (útja)? És mi a fontos a számunkra: az egyik, a másik vagy akár mindkettő egyforma mértékben? Mi lenne a “garancia”, hogy elérjük a kitűzött célt, vagy másképpen: hogy van-e az erőfeszítésnek egyáltalán értelme (elérhető célja)? Hatalmas, soha nem látott és tapasztalt változások közepette élünk, és különböző “feltevések” különféle “célokért” harcolnak. A két legfontosabb: a globalisták és a patrióták külön-külön küzdelme, egymás ellen egyrészt, a saját céljaikért másrészt. Az egymás elleni harc még eléggé jól követhető, mivel főként morális szinten zajlik. Talán inkább zavarba ejtő (érthetetlen), hogy hogyan próbálnak mindannyian eljutni a kitűzött céljaikhoz. Mi lenne az az “erő” (“minőség”), ami kit-kit nézete szerint átsegítene a nehézségeken, és célba juttatna. Hogyan keletkezik egyáltalán “minőség”? A hegeli hagyomány mentén kialakított marxista elgondolásban a “minőség” egyszerűen a “mennyiségből” keletkezik hirtelen “ugrással” (átváltozással). Az egész folyamat ugyan részleteiben nem megvilágított (hogyan? miért?), de tényként elfogadott, hogy minden esetben bekövetkezne. Úgy látom, hogy a jelenlegi globalista konstelláció lépten-nyomon a mennyiségi (anyagi) oldalon próbálja (bizonyos manipulációval) a számára kívánatos “ugrást” kierőszakolni. Mindez nem váratlan, találkoztunk vele már egyebütt is újkori történelmünkben. Mi lenne a másik oldallal? Nem kétséges, hogy a patrióták (WhiteHats, Q stb.) morális fölényben vannak a globalistákkal szemben. Mindez hosszan kifejthető lenne, de lényegesebb kérdésnek tartanám, hogy hogyan próbálják a patrióták elérni saját kitűzött céljaikat (az új alapokra helyezett bankrendszertől a politikai rendszer átszervezésén keresztül egy “igazságosabb” társadalomig). Nem tudom igazán, meghagyhatom további nyílt kérdésnek. Időközben viszont az a gyanúm támadt, mintha minden ezen az oldalon a másik oldal “köpönyegében” folyna. Minden összetévesztésig hasonló lenne a “morális többlet” (nem kis) különbségével (a pedofilokat kiszűrik a rendszerből). Innen viszont még mindig nem érthető, hogyan lesz (ha lesz) “minőségi” változás, mitől lesz ez a rendszer jobb, mint a másik. Higgyük el, és majd meglátjuk a gyakorlatban? Jaj, de már az “oltást” is milyen sokan elhitték, és aztán megtapasztalták a gyakorlatban. Aktuális példa arra, hogy a “mennyiség” nem garantál semmiféle “minőséget”, “minőség” nélkül viszont pozitív változás nem elképzelhető (lehetséges).

Ezt az igét pejoratív értelemben használjuk a magyarban, azt jelenti, hogy valaki valamit színlel, másnak láttatja a helyzetet, mint amilyen az valóságosan lenne. Semmi baja, csak színleli. Főként főnévi értelemben (szimuláció) van azonban a fogalomnak egy másik jelentése is. Olyan vizsgálatot jelent, amikor egy rendszer fizikai vagy számítógépes modelljén tanulmányozzák annak várható, illetve valódi viselkedését. A német parlament (Deutscher Bundestag) egyik dokumentuma (Drucksache 17/12051) 2012-ben leír egy szimulációs vizsgálatot a jelenlegi korona-vírussal kapcsolatosan, amely jövőbe látó módon pontosan felidézi napjaink történéseit (és annak politikai narratíváját). “Das Ereignis beginnt im Februar in Asien” … “Der Erreger stammt aus Südostasien, wo der bei Wildtieren vorkommende Erreger über Märkte auf den Menschen übertragen wurde. Da die Tiere selbst nicht erkranken, war nicht erkennbar, dass eine Infektionsgefahr bestand.”… “Es ist so lange mit Neuerkrankungen zu rechnen, bis ein Impfstoff verfügbar ist. Für das vorliegende Szenario wird ein Gesamtzeitraum von drei Jahren (sic!) zugrunde gelegt mit der Annahme, dass nach dieser Zeit ein Impfstoff entwickelt, freigegeben und in ausreichender Menge verfügbar ist.” Nem idézem tovább. Két dolog világosnak. tűnik: hogy számoltak a járvánnyal (akár úgy is, hogy maguk idézték elő) ill. hogy addig fog a “szimuláció” tartani, amíg nem állnak elő valamiféle védőoltással. Látjuk (főként az USÁ-ban egészen világosan), hogy a “háttérhatalom” szereplői megpróbálják minden (még) rendelkezésükre álló eszközzel elérni, hogy a koronavírus által “szimulált” helyzet minél tovább tartson, lehetőleg egy bizonyos “védőoltásig”. Eljött az idő, köszönjük, elég volt belőletek!

Tolvaj szüli az alkalmat.

Fel is csút, le is csút.

Ahol rogánok vannak, verebek is vannak.

Kicsi a vasút, de jobban teljesít.

Jár-kel mint a Mutyi lelke.

Már látni Alcsút végét.

Csútba dob.

Érdekes “játék” a rejtőzködés, szórakozom is rajta eleget. Hogyan nyilvánítják ki pl. a “háttérhatalom” különféle szereplői lojalitásukat a “láthatatlan” struktúrával szemben? Szimbólumokkal, mégpedig (általában) úgy, hogy már meglévő szimbólumokat újabb jelentéssel használnak. Nyelvi szinten a “tolvajnyelv” is hasonlóan tesz. Ezért is nehéz megérteni (tetten érni). Nemrég a németországi zöldek (Die Grüne), egy lényegében marxista-maoista párt a környezetvédelem álarca alatt, a következő (talán meglepő?) plakáttal kampányolt:

Miért éppen bagollyal? A bagoly a görög mitológiában Palasz Athéné szent állata volt, innen bölcsességet szimbolizál. A “zöldek” önmeghatározása tehát, hogy “bölcsek” lennének? Ilyen badarságot csak ironikusan állíthatnánk. Rejlik azonban más is ebben a szimbólumban: “Ha megnézzük, mi mindent szimbolizálhat a bagoly, nagyjából azt látjuk, hogy mindent, amit az éjszakai életmódja sugalmaz az ember számára. Az éjszakához sok minden kapcsolódik: a veszély, a furcsa és ijesztő hangok élménye, a szellemek, lidércek, boszorkányok képzete, és persze általában a titokzatosság, amelybe épp úgy beleférnek a vészjósló találgatások, mint az, hogy a bölcsesség mögött is lehetnek rejtett, kevésbé látható mélységek, titkok. Ezért a bagoly ugyanúgy lehet a rossz, gonosz és démonikus erők megtestesítője, mint a jóságé, okosságé és a gyógyító erőké. A negatív jelentések általában inkább a kisebb testű kuvikfélékhez, míg a pozitívak a nagyobb fülesbaglyokhoz kapcsolódnak.” Tehát “démoni” jelentése is lehet. Ebből a példából nem tudhatjuk. Tegyünk mellé egy másikat: az Európai Központi Bank igazgatója, Christine Lagarde tett egy meglepő kijelentést. “Christine Lagarde enters defining moment for financial markets and declares… ‘I’m an owl. And speaking before the meeting, she bizarrely declared her intention to be an owl, explaining her belief that they were wise animals.” (“Express”) Ezek szerint Lagarde önmagát “bölcsnek” tekinti? Lehet, nem tudom. Van azonban a “játéknak” egy nyilvánvaló mozaikja: a Bohemian Grove (USA, California), itt találkoznak a világ legkiemelkedőbb férfiai, egyfajta “úri” klub. Ennek a klubnak alapítása óta kabala-állata a bagoly, mint a tudás szimbóluma. Nevezhetjük a “klubot” illuminátus társaságnak ugyanúgy, mint pl. a Bilderberger névvel jelölt találkozók illuminátus összejövetelek. Ebben az összefüggésben már jobban érthető a vélt jelentése a szimbólumnak, amely összeköti a zöldeket, az Európai Központi Bankot az illuminátus “háttérhatalommal”, a “démonival”. Innen nem lenne nehéz folytatni a sort pl. a Vatikánnal, Ferenc pápával stb.

Itt van ismét ez a csodálatos ünnep, vidám a hangulatunk, régen (nem is olyan nagyon) még “énekszó” kísérte, mint pl. Balassi költészetét a megadott nóták, hogy ráismerjünk (?), hogy legyen hozzá valamiféle útmutatás: örömteli ünnep ez, ne szomorkodjunk, hiszen a munkát, a “szent” munkát ünnepeljük (már aki) a szocialisták (és említsük meg őket is: a “nemzeti” szocialisták) altruista közbenjárásával. Kosztolányi pl. 1921-ben még nem érthette ennek a napnak a felemelő jelentőségét, hiszen ünneppé nyilvánítása az 1919-es forradalmak “vívmánya”, “megszentelése” csak valamivel később történik. Május elsején a következőt írta többek között Révay Józsefnek levélben : “Nyakig vagyok a munkában.” (Ugyanis Néró-regényén dolgozik ekkor.) Még hozzáteszi a rövid levél utóiratában: “A fentnevezett részletből csak két-három sor kell; a leginkább jellemző, a halál festése.” Ez is egy találó konnotáció, csakúgy, mint ahogy érdekes lehet a mai ünnepi napra szóló katolikus ige János evangéliumából (Jn 3,16-21), pontosan az a konnotatívan kiemelt része, hogy “a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot”. Az egyház már nem a “József, a munkás” dallal hangol, hanem egy sokkal jobb áthallással? Nem tudom, lehet mindez véletlen. Talán tekintsük az egészet véletlennek, ne nyugtalankodjék szívünk, hiszen a “helyzet komolynak látszott, de nem (…) reménytelen”.

Den Titel hat die Süddeutsche Zeitung geliefert, wäre also die richtige Quelle für die obige Angelegenheit, rot genug ist sie dafür allemal. Aber gelogen habe ich diesmal, nicht sie. Zu diesem SZ– Titel gehört eben ein anderer Text: “Brauchen wir wirklich freie Tage, deren Bedeutung uns weniger interessiert?” Spannende Frage. Im Kontext geht es aber nur um die sog. christlichen Feiertage. Der erste Mai steht und stand nicht zur Disposition. Warum eben nicht? Mich persönlich interessiert dieser heuchlerische, verlogene Tag , an dem eigentlich die Geburtsstunde der Illuminaten gefeiert wird , überhaupt nicht – also mein Vorschlag verehrte SZ-Redaktion (insbesondere verehrter Autor Martin Zips) : wie wäre es, eventuell den 1. Mai zu opfern und statt dessen einen Feiertag wie z.B. “Tag der Ehrlichkeit” einzuführen – das würde auch bundesweit nicht schaden.

A keret adott (a regula leíratott), csakhogy más adatott a játékosnak (a nézőről nem is beszélve) mint a “törvényhozónak”. “Más játékot játszanak ott fent´” – írja Esterházy. Vajon kire (kikre?) gondol? “Lehet-e egy futballpálya négyzet alakú? Sehol sem olvastam arról, hogy tiltva volna.” – színleli a naívat ugyanott. Persze, lehet négyzet alakú (elvben), és valóban négyzet alakú, ha nem is az. Mert paradox ez a világ, a mi (közös) posztmodernünk. “A nincs mint van. Ebben a kettősségben áll a mai európai értékrend.” Kezdjem el boncolgatni ezt a kettősséget, illusztrálva egy nyomorult pályaméret-táblázaton? Aki érti, így is érti – aki pedig nem, azon nem lehet segíteni. Hajrá Fradi! (régen volt?) – “ám az idő valóban nem lineárisan múlik”. Nem ám. Aztán ugrándozhatunk a metrikus rendszerből az angolszászba, hogy meg is értsük a “játékteret”, aztán vágyakozzunk vissza furcsa álmokkal, mint pl. “nézni megint a félszemű Hahn-Hahn grófnő másik szemével.” Nehéz. Lehetetlen? “Alkalmazkodni kell, hogy lehess. Hogy te te lehess. De az alkalmazkodás önfeladás is egyben. Túl kell élni, de nekem kell túlélni. Vannak tehát határok. És ki mondja meg, hol vannak ezek? Nehéz ez. Több játék folyik egyszerre, rövid és hosszú távú játék, egyéni és közösségi, materiális és szellemi, jókkal és jobbikakkal.” Köszönjük, mester, az őszinte szavakat. Bár te sem élted túl. Marad minden, mint eddig is? “Küzdelem a létért. Győzzön a jobbik. Nehéz dolog ez. Mert szívünk szerint azt mondanánk: győzzön a jó. Csakhogy a jó nem akar győzni, van eszében, veszteni sem akar, a jó valahogy mást akar, vélhetően nem akar semmit, csak lenni akar.” Legyünk hát végre – mi magunk!

Sok mindent gondolhatunk (és gondolnak is) a fociról, így-úgy, nemcsak érzelmi, hanem értelmi alapon is. Vannak (voltak, lesznek) nagy rajongói minden megnyilvánulási szinten, a k*-zóktól egészen a 16-os mélylélektanát feszegetőkig. Van, akinek drog, van, akinek téma, amivel kapcsolatosan elgondolkodhatunk sok fontos(abb) dologról is. Most nem Esterházyt hozom elő, hanem egy inkább jelentéktelen cikkecskét, amit évekkel ezelőtt olvastam. A szerzője hosszabb-rövidebb fejtegetés után arra a megállapításra jut, hogy az egész (foci) egy “szemét”: “A futball szemét. Mindent és mindenkit kijátszik. Olyan, mint sok millió játékosának és milliárdnyi szurkolójának az élete. Napi harc az utca dzsungelében az igazságtalanságok és kétségbeejtő átverések áramlatával szemben. Ezért imádják annyira.” (Pósa Árpád) Onnan jut el ide, hogy mennyi csalás, színlelés van ebben a játékban (“a futballpályán általános a káosz” – “a futball megannyi frázis ellenére sem akar szép vagy sportszerű lenni” – “a futball óriási üzlet” stb.). Mi magunk talán közelíthetünk onnan, hogy a futball sohasem lehet “szép”, mert … Nem sorolom. Kosztolányi egy mellérendelésben említi a dolgot, azt írja ugyanis: “nem alkuszom én semmiféle rúttal,/se a labdáért ordító tömeggel.” (Bekerül ezzel a NAT-ba? – ha igen, akkor bizonyára tévedés)
Van olyan is, aki a futball XIX. századi “feltalálásában” az illuminátusok aknamunkáját látja: “Die offizielle Webseite der FIFA enthüllt den Beginn der Organisation und des modernen institutionalisierten Fussballs: Ein Treffen in der Freimaurer-Taverne 1863 in London, bei der gleich die ganzen Regeln mitbeschlossen wurden.” (Alexander Benesch) Lehet, hogy csak a szokásos “összeesküvéselmélet” ez a megjegyzés. Bizonyosabb azonban, hogy több tradicionális (régebbi) futball-klub (Hamburg, Bréma, Mönchengladbach stb.), sőt maga a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) pl. szabadkőműves szimbólumot (szimbólumokat) jelenít meg a logójában. A (modernkori) futball “megalkotása” és “megregulázása” után egyébként valami hasonló történt a kibontakozó autóközlekedésben: egy 1908-as párizsi találkozón megszülettek ugyanis azok a szabályok, amelyek megjelenésükben (közlekedési táblák) nyilvánvaló szabadkőműves (illuminátus) szimbólumok. A sor folytatható lenne, megemlíthetnénk pl. a futball-labdák szimbolikus “megtervezését” is, de ne folytassuk. Viszont az életünkről van szó, a futball pedig ennek nem (meg)szépítő tükre. Sokat megérthetünk belőle, mint ahogy az új (magyarországi vagy egyéb) “katedrálisok” (stadionok) is jelek (szimbólumok) – arra, hogy végre felébredjünk?

Mi is lenne a “valóság”? Ami megnyilvánul, testet ölt. Nem az, amit gondolunk (róla).

Természetesen arra törekszünk (törekednénk), hogy gondolkodásunk megfeleljen a valóságnak, és szerencsés esetben ez többé-kevésbé sikerül is. Nem is ez időközben a gond, hanem mindenekelőtt az, hogy gondolkodásunk alapvető eszköze,a jel (többek között a nyelvi jel) sajátos szerepet kapott napjainkban, eszközből cél lett, mégpedig a valóság helyét átvevő eszköz-cél.

Jean Baudrillard már a 70-es években (Agonie des Realen) tisztán látta ezt a folyamatot, azt ugyanis, hogy a jel a valóság helyébe lép: “Es geht um die Substituierung des Realen durch Zeichen des Realen.” Ebben a sajátos helyzetben mindenféle hivatalos (hatalom közeli) információ arról szólna, hogy a valóság- illuziót megtartsák, így a hatalom illuzióját is, ami mint valóság nem létezik (immár), hanem csak mint ennek látszata a jelek által. Innen szemlélve a dolgokat világos, hogy a kapkodás, hisztéria ennek a szomorújátéknak a velejárója, amikor a “hatalom” semmi más nem lenne, mint az illuziónak a fenntartása, hogy létezne bár nem is létezik valóságosan: “daß die Macht im großen und ganzen nur dazu da ist, um zu verbergen, daß es sie nicht mehr gibt.” Mintha Goya világa éledne fel, azzal a kis (?) különbséggel, hogy míg ott az elveszett értelemről van szó, manapság viszont inkább egy paradoxonról: minél értelmetlenebb világunk, annál jobban “működik”. “Die Dinge funktionieren weiter, während die Idee von ihnen längstwährend die Idee von ihnen längst verlorengegangen ist. Sie funktionieren weiter in totaler Gleichgültigkeit gegenüber ihren eigenen Gehalt. Und das Paradoxe ist, daß sie umso besser funktionieren.” (Baudrillard:Transparenzdes Bösen)

És hogy a király meztelen? Igen, ki fog (hamarosan) derülni; a hatalom megpróbál mindent (“spielt um ihr Leben”), de már késő – állapítja meg Baudrillard 40 évvel ezelőtt. Napjainkban (szinte) mindenki érzi (is) mindezt a bőrén.