kükec

A shakespeari mellékszereplőkkel találóan leírható napjaink valósága is. Akit “küldtek” és akinek “küldetése” van, nem feltétlenül ugyanaz a személy, sőt legtöbbször két különféle. Fogalmi megközelítésben a “küldés” problémásabb, mert jelentése végül is involválja a “küldőt” és annak szándékát is. Akit “küldtek”, az mintegy megtestesítí mindazt, amit a “küldő” szándékolt (vele), ezáltal “akit küldtek” nem több egy “eszköznél” (“tárgynál”). Ez is a “bűne”, ha éppen pl. Claudiusnak hívják azt, aki küldte. Vagy talán nem is kell hozzá pl. Claudius, mert beleegyezni abba, hogy eszközzé (tárggyá) tegyenek, már önmagában “bűnnek” tekinthető. Rengeteg példán tanulmányozhatnánk a felvetett kérdést akár magyarországi viszonylatban is. Vehetnénk pl. a III/III-as ügynökök esetét, vagy az ún. “rendszerváltás” eseményeit, vagy éppen a jelenleg regnáló hatalmi berendezkedést. A Fidesz nevezetű politikai kínálat soha nem jött (jöhetett) volna létre a “Soros Alapítvány igen jelentős anyagi támogatása nélkül. Emellett a Fidesz -ma is uralkodó- vezető kádereinek és holdudvarának 80%-a a Soros-ösztöndíjakkal tanult; minden politikai vezetői képessége megszerzését Soros Györgynek köszönheti.” (Czike L.) Csak a Fidesz? Nemcsak. Viszont a Fidesz felelt meg az utóbbi évtizedekben legjobban a “küldő” szándékának. Mindannyian, elődeiket is beleértve, politikai Rosencrantzok és Guildensternek, mellékszereplők a történelmi színpadon, akiket megérdemelt sorsukhoz vezetne korunk Hamlete, ha lenne.

A kvantumelmélet alapvető problémája az ún. “kevert állapot”, amikor egy elemi részecske bizonyos tulajdonságait nem tudjuk egyértelműen meghatározni. Schrödinger ezt a “szuperpoziciót” egy képzeletbeli kísérlettel írja le: egy elképzelt macskát zárt, kívülről nem látható dobozba helyezett, ahol egy macskától független (nem befolyásolható) szerkezet is található, amely egy darab rádioaktív anyagot tartalmaz, amelyben viszont egy óra leforgása alatt egy atom lebomlik vagy éppen nem bomlik le. A bomlást Geiger-számláló észleli, és mozgásba hoz egy kalapácsot, az pedig összetör egy hidrogén-cionális üvegcsét. Ez a láncreakció a macska halálát jelentené. Hogy megtudjuk, él-e a macska vagy sem, ki kell nyitnunk a dobozt. Az igazi kérdés viszont, hogy milyen állapotban van a macska a doboz kinyitásának időpontjában: élő vagy halott? A válasz abszurd: a macska egyszerre élő és halott, végül csakis a megfigyelő igazolhatja (tudatosíthatja) az egyik vagy másik állapotot. Hogy lehet ebből a sajátos, a fizikai részecskék mikrovilágában uralkodó törvények és a hétköznapi szemlélet inkongruenciájából napjaink politikai történéseinek analógiája? Felszínesen említhetjük, hogy az utóbbi évek során egy Q-val jelölt tájékozódás immár tömegeket mozgósított Amerikában és lassan az egész világon. A Q-körüli homály újabb és újabb kérdéseket vetett fel, hogy egy személy lenne vagy esetleg több, vagy hogy egyáltalán személy-e, nem csak egy (Quantum-) számítógép és programja(i). Idáig lényegtelen. Nézzük figyelmesebben, hogy mi történik jelenleg pl. az USÁ-ban. Egy új elnököt látunk, aki látszólag elnöki szerepében úgy tevékenykedik, ahogy egy elnöktől megszoktuk. Mégis rengeteg kérdés nem tisztázott (tisztázható?) egyértelműleg: kérdések a választás tisztaságával, a beiktatás jogszerűségével vagy az adott személy fizikai állapotával kapcsolatosan, egészen odáig menve, hogy élő személyről, vagy éppen halottról van szó, akit egy hasonmás (színész) eljátszik. Lehetne folytatni tovább és tovább, vagy le lehet természetesen söpörni az egészet az ún. “összeesküvéselmélet”-taglóval. Lényegtelen. Ha politikai kvantumkísérletként értelmezem (értelmezném) napjaink (egyébként zavarosnak tűnő) politikai történéseit, nem valami nagyon is hasonló-e az egész, mint Schrödinger kísérlete? Nem hasonló-e a “szuperpozició” kérdése itt is, ahol magam (az egyén) nem tudja eldönteni, hogy “él”-e (a jó oldalon, a biztos oldalon áll-e) vagy “halott” az adott politikai szereplő vagy szereplőkből álló intézmény. Egy lezárt rendszerben hagyjuk őket egy meghatározott időre az ugyancsak bezárt “fenyegetéssel”, amit a szereplők – mivel gondolkodó lényekről és nem tudattalan anyagról van szó -, maguk megérthetnek éskikerülhetnek, nem úgy mint Schrödingernél az atomhasadás “vak végzete”. Hogy ki “él” és “halott” (fizikailag vagy éppen morálisan) viszont ugyanúgy itt is a mindenkori szemlélődő ítéletében lehet (csak) egyértelmű. Ha ez lehetségessé válik (felfedik a kártyákat, kinyitják a ketrecet), akkor mutat majd a megszokott hétköznapiszemléletünk újra valós (határozott) értéket zavar és bizonytalanság helyett. Vissza tehát a népszuverenitás elvéhez (WWG1WGA, “Wir sind das Volk!” stb.), vissza az isteni gondviselés elvéhez. Különben nem lenne semmiféle bizonyosság politikai-gazdasági életünkben, ha így “kvantumpolitikailag” nézem, csak zűrzavar, káosz,megosztottság, kizsákmányolás, nem szükségszerű szenvedés, ami végül is a “bezárt” rendszerben (ld. pl.”lockdown”) érthetetlen (értelmezhetetlen). Persze tovább mehetek: ilyen értelemben “kvantumpolitika” már régóta van. A különbség, hogy a jelenlegi “politikai elit” (háttérhatalom, illuminált, sátánista DS) került a zárt, kísérleti térbe – a “játék” megfordult.