Huxley 1932-ben megjelent utópisztikus regényében az emberi fejlődés “boldog” állapota ironikus jelentést kap. Az élet élvezete, egyfajta hedonizmus, ami itt végül is összeköt mindenkit. A konzum ennek a fiktív világnak egyik boldogság-forrása, hasonlóan, mint ahogy jelen valóságunkban is fontos szerepet játszik. Ha végigtekintek pl. az ausztriai Parndorf bevásárló-paradicsomán, Huxley világa ölt testet még nyomasztóbban, mint a regényben. Amíg a regény azt szuggerálja, hogy valami külső kényszer hajtaná az embereket a konzum világába (“Minden férfinak, minden nőnek, minden gyereknek ennyit és ennyit kellett fogyasztania.”), addig -legalábbis felszínesen tekintve- úgy tűnik, hogy az emberek Parndorfban belső meggyőződésből esnek a konzum révületébe.
Lehet, de honnan jön a “belső meggyőződés”, hogy ilyen sokaknak van hirtelen hasonló indíttatása eltérő élethelyzete ellenére is? Nem tudom, talán megkérdezhettem volna őket, többeket, ha nem is mindenkit, és úgymond szociológialag vagy pszichológialiag megválaszolhatnám a kérdést. Lehetett volna belőle egy jó-rossz tudományos munka, esetleg publikáció vagy lyesmi. Nem lett, hál´ Istennek, mert rossz megközelítése lett volna a témának. Nem, hiszen nem a “belső meggyőződés” lenne volna a témának. Nem, hiszen nem a “belső meggyőződés” lenne itt érdekes, hanem az a tény, hogy végső összefüggésében valós életünkben is külső kényszerről beszélhetünk. Az ijesztő(bb) a mi helyzetünkben az, hogy nem a kell (müssen) áll az előtérben, hanem a szabad (dürfen), ami a szabadság hamis illuzióját kelti, hiszen minden törekvésünk “Gessler kalapja” előtti térdhajtással kezdődik és végződik. Ez a “kalap” integet már távolról és csalogat birodalmába, amelynek “szentélyében” áldozhatunk (konzum-) “vágyainknak”, feláldozhatjuk azokat Baál oltárán.
Szép új világ, “egyvilág”, “one-world”, NWO, illuminátus “mennyország”.
