Írásaim

Strófák a felcsúti dalversenyből

(Ráhel így énekelt:)

Tiborcz az én kedvesem,
kihez köt érdekem;
dicsérje minden a kezét
és gyémánt tekintetét!
Tiborczom lopj, lopj!
de csak úgy kedvesem,
hogy tetten ne érjenek.
Hazug gazok azok,
kiáltják: takarodj!
de jaj, mi lesz, ha lebuksz?
nem lehet! - apám itt a hadúr!
(Tiborcz így énekelt:)

Ráhel az én paripám,
megülöm mint hajdanán
őseim, kik jöttek - honnan is?
elhiszik, hazudjak akármit.
Lopok, lopok, mert elemem,
"harci dal párzó énekem",
a szükség visz rá, a muszáj,
nem tart féken semmi szabály
parancs, erkölcs - mind kacat!
megillet a legjobb falat.
Én Tiborcz vagyok, védett,
kopirájt rajtam több száz éve;
Hadúr imájába foglal mindenkor,
s a földön mindenki meghódol.

Csórikám vajda

Délceg magyar legény, honunk szép lovagja,
Lóra ugyan nem ül, másokat biztatja,
Zászlaját kibontja, aranyát csörgeti,
Csapatát unszolja: nos rajta, ess neki!


Üsd, vágd, ez a virtus, amit csak tudsz, vedd tőle,
Trafik, föld, káefté légy nekem belőle!
Ha pedig mind megvan, leborultok elém
Imádtok mint istent, mert pénzem van elég!


A birkák bégettek, jól tették a dolgot,
“Soká éljenezték ez ostobaságot”.
Akkor a kiskirályhoz eljött a vezír,
Vállát veregette, így gratulált neki:


>Nagy kopé vagy öcsém, bár iskolád alig,
Eszedre nem lehet sok kifogást tenni;
Azért vigyázz, nehogy híre keljen ennek,
Dús vagyonod miként jutott a kezedre.


Én is voltam mint te, ami már vagyok
“Akármit hibáztál, én kegyelmet adok.< –
Ále moré! már hogy lesz?
Meg se halsz, csak megdeglesz.”

Szavak


És egyre csak halmozódnak 
a szavak,
mint trágya-domb
az istálló körül,
értelmetlenül,
másra várva
erjesztő bűzben, hogy
eltakarítsa.


(1993. dec.)


VÖLGY VÁGY VAGYOK

SZERELEM EMÉSZT MIÉRT

EGYSZER KOMOLY MAGÁNY

KATLAN KÉKLŐ GITÁR

VÍZ LEHELET REGGEL

FÁJ HANGZIK

HEGY

KÖZÖNY

ÖSSZEOLVAD

NYÁRUTÓ

(Tihany, 1971. szeptember 14.)

satte sehnsucht sein,

quälende liebe – warum?

mal einsamkeit, ernsthaft;

gitarre, kesselblau;

wasser, atemzug,

morgenstunde schmerzt,

berge hallen gleich-gül-tig-keit:

spätsommer

(2020. április 1.)


A “hiányt” (mi, emberek) csak úgy ismerjük, hogy valami volt (létezett), és megszűnt létezni (hiányzik). Úgy viszont nem, hogy valami “hiányzott” (nem létezett) és megteremtődött. Nem érthetjük mindezt, hiszen ami nem volt, nincs is képünk róla, nem is emlékezhetünk rá, így nem is lehet hiányérzetünk. Ez az isteni szféra, amikor az Ige testté lesz. Egy kissé talán a művészek érzik ezt, de még ők sem az eredeti teljességben. A “hiány” kettős iránya, az Isten és ember külön-külön világa, a létezés misztériuma.



billen a billen a világ

gödröd a gödröd a láp

Xlábad Xlábad csel

pokolba pokolba el

veled nem veled nem jó

billen a billen a sor

(2020. márc. 29.)


In memoriam Örkény István

Elcserélném alig használt 19-es koronavírusomat hatékonyabbra, minden változat érdekel egészen 666-ig.


Nahash

(karantén-alkalmi)

Ülök, ülök a fejemen,

nézném, nézném az eszemet,

azt mondták, azt mondták: vigyázz!

itt van már, itt van már a halál.

Nahash kígyó volt, nem is

akárhol,

a Paradicsomban

csúszott-mászott,

és hírnévért

vagy miért?

álhíreket gyártott;

és támadt követője

elég –

Itt ülök ma a fejemen,

próbálom megérteni a

helyzetet,

miért,

hogy még mindig itt van,

mégsem látjuk;

lopakodik,

csúszik-mászik,

kit fertőz,

kit “inspirál”,

és elborít mindent

az álhír mint a láz.

(2020. ápr. 20)


Haikuljak? Ne haikuljak?

KORONÁM JAVÁT MEGETTEM

FITTYET NEKI

HÁNY OK MUTAT FEHÉRET

AKÁR MEGVETI

AKÁR CSÍZIÓT

MINT A TORDAI KOS

2020. ápr. 21.


(rövid hangjáték – kurzes Hörspiel – short radio play)

hang MI MINDANNYIAN “KORONA” VAGYUNK!

Stimme WIR ALLE SIND “CORONA”!

Voice WE´RE ALL “CORONA”!

Ellenhang(ok) MI VAGYUNK A NÉP!

Gegenstimme(n) WIR SIND DAS VOLK!

Voice(s) against WHERE WE GO ONE WE GO ALL

Vége – Ende – The End



Pyrrhula pyrrhula

Kontaminálom szavaim,

vegyüljön, botoljon,

hadd lássa zavarom

ezentúl bárki-aki!

Attesztálom (egy ágytálon,

ami nem álom)

karanténom, karanténnám,

az ám, hazám!

konta-mi-náci-ó, irritáció,

imagináció, szublimáció,

demo-kráció, VAKÁCIÓ.

2020. május 16.


– Covid mennyi?

-2019.

-Csak?

-Most kedvezményes, jövőre több lesz. Ha lesz – jövőre.


SZEREPEK (1993. dec.)

Mint elcserélt ruha,

lógnak rajtunk a szerepek,

amit tegnap vágyva vágytunk,

ma megrettent

ha tükörben látjuk:

ócska kacat mind,

méretben hol nagy, hol kicsi,

s borzasztó idegen.


Infinitív és konjunktív (1994. jan.)

Meg is maradni annak,

amik voltunk,

Vágyni is azt,

amivé lehetünk,

Beletörőni abba,

hogy nem lettünk

mivé lehettünk

volna, ha –

egy halom konjunktív

állja utunk,

s nem látjuk,

csak

sajnáljuk

magunk.


Fájdalom (1994)

Sokszor nem tudjuk igazán

mi az, ami fáj,

de sejtjük,

hogy itt belül

valahol

elromlott

az életünk.

Mint amit rejtettek,

téve ide-oda, amoda,

penész ette,

belseje rohadt –

feljajdulunk, és eszünkbe jut

az egyetlen:

“Változtasd meg életed!”


Vili-patkány nótája

Vili-patkány

– Billy-rat –

nagy legény,

nem is akárki,

álma gyötri

szegényt,

hová tegye

az eszét,

nem sok,

be kéne fektetni,

hogy teremjen

gyümölcsöt

neki.

Az embert

nem szereti,

túl sok van

belőle;

a patkányban bízik,

az hű társa

álmának

megvalósításában.

Terjesszen mindent

mint régen

pestist,

csak új néven,

hogy ne fogjon

gyanút

senki.

Népének pedig

új lesz a jelszó

a régi helyett:

VILÁG PATKÁNYAI EGYESÜLJETEK!

(2020. július 7.)


A látszólag jelentéktelen

Édesanyám mesélte, többször is az évek során, újra és újra előjött valahogy, valamilyen összefüggésben, sűrűbben, amikor már ő maga is egyre inkább az emlékeiben élt. A helyszínt magam is jól ismertem, hiszen gyermekkorom érdekes, sok élményt nyújtó területe volt a Feneketlen tó, tűzoltóság határolta térség. Az idők során bánatunkra sok minden megváltozott, az üres telek eltűnt, beépült az akkori Sport Szállóval, és vele átellenben a Park Színpaddal. A húsbolt a sarkon viszont , ahol a tulajdonképpeni történet játszódik, már az  50-es években megvolt, magam is jártam ott többször, ha valamit be kellett szerezni. 

Az egész történet semmi más, mint egy váratlan találkozás, valami hétköznapi, jelentéktelen, próbálom elképzelni mégis a drámaiságát, hogy ilyen mély nyomot hagyott. Egy elegáns, jól öltözött férfi odalép édesanyámhoz, üdvözli és hálás köszönetet mond neki. Édesapám, akit gondolom éppúgy meglepett a váratlan esemény mint édesanyámat, kissé odébb áll, nem akar zavarni, hagyja őket röviden beszélgetni, de nyilvánvalóan nincs örömére a dolog, sok mindent gondolhat ekkor, mégis emberi fantázia nem igen tudta volna úgy megrajzolni ennek a váratlan találkozásnak történetét, mint az 50-es évek félelemmel átitatott valósága.  Amikor édesanyám elmeséli édesapámnak, hogy honnan ismeri az előbbi férfit, az elsápad és összecsapja kezét a fején. Talán még elmormolja a kérdést: „Tudod te, mit tettél?“

Édesanyám vidékről került fel a fővárosba, édesapám Erdélyből. Mindenkinek nagyon nehéz volt a megélhetés, szüleimnek különösen. Édesanyám női szabó mesterlevelével nem igen ment eleinte semmire, nehéz fizikai munkát vállalt egy épületszerelő vállalatnál, gondolom építkezéshez készítettek ott betonelemeket. A dolog érdekessége, hogy a munkások egy része, talán nagyobb része politikai fogoly volt. A rabok pedig segítettek édesanyámnak, a nehéz munka egy részét átvették tőle mindenféle magyarázkodás nélkül. Bizonyára figyelték őket, nem igen beszélgethettek. Egyszer, napok vagy hetek múltán, az egyik rab egy levelet csúsztatott édesanyám kezébe, és kérte, hogy küldje el a címzettnek. Édesanyám természetesnek vette, nem is szólt senkinek, megtette amire kérték. Aztán eltelt egy jó idő, a családunk a Ménesi útról a Zsombolyai utca 3-ba költözött, az akkori kollégiumban kaptak a szüleim egy házmesteri lakást. Az épület ma egyébként Újbuda Polgármesteri Hivatala. A Forradalmat itt éltük át, halvány emlékeim vannak róla, ahogy a pincébe húzódtunk, fent az épületben nem lehetett biztonságos, hiszen velünk szemben volt a rendőrség épülete, azt folytonosan lőtték. A belövések nyomai még évekig emlékeztettek 1956 őszére.

 A Forradalom utáni idők hoztak némi könnyebbséget, adtak némi biztonságot. Ebben a valamelyest oldódó légkörben történt a fenti találkozás. A történet jelentéktelen, a történelmi kor szégyenteljes, emberi oldala viszont példamutató: hogyan maradhatunk emberek az embertelenségben.

(2020. október 23.)



Hasra, magyar, hí a duma!

Itt az oltás, most vagy soha!

Épek legyünk, vagy lankadók?

Ez a kérdés, válasszatok!

A birkák többségére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy épek tovább

Nem leszünk!

(2021. nov. 24.)


Szent Miklós napján

Ballag, megy a költő fontoltan, lassan a télben;

Áradjon rá áldás most is szent napon éppen.

Kávéház hív, nagyhírű Hadik – éget a vágy rá,

Megszólít ami elmúlt, újabb dalra fakaszt ma;

Szép koszorú fejed éke ezüstből szórja a fényt ránk.

(2023)



magyar robán

balga nobák

kavar e bi-liben

ne bánd a gánt

rogná ha bírná

a gán és a bán

kinek okán

országnágor

azon ami:

“roga” – naná

nem ad-soha, sem adósa

senkinek és mindenkinek –

vigyen el a kövid

fi-déli-bábos titeket!

(2024 márc. )


Imígyen szóla Neracsuda

Íme hírdetem néktek az erkölcs nélkülit. Ideje, hogy az ember kitűzze célját. Ideje, hogy az ember elültesse legnagyobb nerénysége csíráját. Mondom néktek, kell a nereg a lóra, hogy meg tudjuk ülni. Íme megmutatom nektek, megnergelem a paripám, és nerkigyűrközöm a viadalnak. Hazudni kell. Tudván-akarván kell hazudni. Hasam már elég kövér erre, ámde a többi sovány és kimerült légyen, nem bír majd mellettem nőni egyetlen magasabb fa, csak a futball akadémia. Én első társam, becsület, béke veled! Virágozzék a neretértés és a szabadság! Én véreim, mi szükség van, hogy oroszlán legyen a szellemben? Új értéket teremteni – ezt még az oroszlán sem bírja – ámde szabadságot szellenteni magának, azt már bírja ereje. Így szólt a vörös bíró: “Ugyan minek ölt ez a gonosztevő? Rabolni akart”. Ámde én azt mondom néktek, lelke vért kívánt, nem ragadományt: a kés boldogságát szomjúhozá!  És Neracsuda még egyszer elmélyed magába, és megint ráül a nagy kockakőre, és tűnődik.

Egyszerre felhangzik kedves nótája:

Nerhetem , nerhatom

Nem mese, hatalom,

Nerges Tóni kikaparja,

Ez a ner lélektana;

Zöld színű a sóska,

Nem pedo a Jóska,

Nerevedésem óh

Minden arról szól – 

Ne nervogj! – mondám

A bort kupából isszák!

Meg a´ mustból nerjük

Attól nerkós leszünk –

Hajrá, hajrá nerakarat

Tűzre a nersóhajad!

Elnertük bár a jövőt,

Van rá elég nerművelő.

(2024. március 19.)