Mi is lenne a “valóság”? Ami megnyilvánul, testet ölt. Nem az, amit gondolunk (róla).
Természetesen arra törekszünk (törekednénk), hogy gondolkodásunk megfeleljen a valóságnak, és szerencsés esetben ez többé-kevésbé sikerül is. Nem is ez időközben a gond, hanem mindenekelőtt az, hogy gondolkodásunk alapvető eszköze,a jel (többek között a nyelvi jel) sajátos szerepet kapott napjainkban, eszközből cél lett, mégpedig a valóság helyét átvevő eszköz-cél.
Jean Baudrillard már a 70-es években (Agonie des Realen) tisztán látta ezt a folyamatot, azt ugyanis, hogy a jel a valóság helyébe lép: “Es geht um die Substituierung des Realen durch Zeichen des Realen.” Ebben a sajátos helyzetben mindenféle hivatalos (hatalom közeli) információ arról szólna, hogy a valóság- illuziót megtartsák, így a hatalom illuzióját is, ami mint valóság nem létezik (immár), hanem csak mint ennek látszata a jelek által. Innen szemlélve a dolgokat világos, hogy a kapkodás, hisztéria ennek a szomorújátéknak a velejárója, amikor a “hatalom” semmi más nem lenne, mint az illuziónak a fenntartása, hogy létezne bár nem is létezik valóságosan: “daß die Macht im großen und ganzen nur dazu da ist, um zu verbergen, daß es sie nicht mehr gibt.” Mintha Goya világa éledne fel, azzal a kis (?) különbséggel, hogy míg ott az elveszett értelemről van szó, manapság viszont inkább egy paradoxonról: minél értelmetlenebb világunk, annál jobban “működik”. “Die Dinge funktionieren weiter, während die Idee von ihnen längstwährend die Idee von ihnen längst verlorengegangen ist. Sie funktionieren weiter in totaler Gleichgültigkeit gegenüber ihren eigenen Gehalt. Und das Paradoxe ist, daß sie umso besser funktionieren.” (Baudrillard:Transparenzdes Bösen)
És hogy a király meztelen? Igen, ki fog (hamarosan) derülni; a hatalom megpróbál mindent (“spielt um ihr Leben”), de már késő – állapítja meg Baudrillard 40 évvel ezelőtt. Napjainkban (szinte) mindenki érzi (is) mindezt a bőrén.